Hülye fiatalság | Az SZFE elfoglalásának egy története | PartizánDOKU

2021.ápr. 2.
167 509 Megtekintés

2020-ban a magyar kormány kilenc állami egyetem alapítványi működésbe helyezését jelentette be.
Az egyetemek közül, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vette fel a harcot az erőszakos politikai hatalomátvétellel szemben. Filmünk a hallgatói ellenállás során önszerveződő módon létrejött számos munkacsoport közül, többek között az “akció munkacsoport” néhány tagját követi az egyetemfoglalást megelőző és az azt követő egy hónapban.
Rendezte: Hatala Noémi
Producer: Gulyás Márton
Vágó: Pázmándy Katalin
Operatőrök: Hatala Noémi, Klopfstein-László Bálint, Tóth Fruzsina, Tóth Jakab
A rendező munkatársa: Tési Dóra
Produkciós vezető: Schőn Edina
Dramaturgiai konzultáns: Garai Judit
Colorist: Nagy Botond
Hangutómunka: Terner Péter
Grafika: Sánta Dániel
Drónfelvételek: Hatvani Krisztián
Ügyvéd dr.Palatics Edit
Fordította: Őri Eszter és Kiss Ágnes
Tetszett az adás? Akkor szállj be a finanszírozásunkba, legyél patronálónk, és férj hozzá az extra tartalmakhoz is! www.patreon.com/partizanpolitika
Egyszeri, vagy rendszeres banki átutalásos támogatással is segítheted a finanszírozásunkat!
Számlaszám (Partizán Alapítvány): 16200106-11669030
Közlemény: Támogatás
Külföldről: IBAN: HU68 1620 0106 1166 9030 0000 0000 BIC/SWIFT kód: HBWEHUHB

Ha azonnal értesülnél a legfrissebb videóinkról, iratkozz fel a csatornánkra HUworld-on: bit.ly/35qa5gT​
Nem tudod nézni? Most már hallgathatod is: open.spotify.com/show/18YmaCQyMXaWVPu24eOSni
Kövess minket Instán! Csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz: facebook.com/groups/partizantarsalgo

Megjegyzés
  • Amúgy pedig a magyar emberek egy része nagyon ostoba! Mindig csak akkor jön rá mije volt, amikor már elveszítette!:)))

    Ágnes MagyarÁgnes MagyarPerce
  • Hm!Legalább tudjuk azt, ki is az a feltörekvő ifjúság!

    Ágnes MagyarÁgnes Magyar14 perccel
  • Valaki hallott a filmben egy kerek, egész, értelmes mondatot? Nálunk a munkahelyen, segédmunkások jobban kifejezik magukat és ezt teljesen őszintén írom.

    AttilaAttilaNapja
    • Teljesen őszintén, Neked lila gőzöd nincs, mi folyik itt ezen a filmen. Nem munkahely. Zseniálisak, bátrak, és elképesztően megcsinálták - egy hatalom ellenében.

      Judit DallosJudit DallosÓrája
  • Koszoskörmű hülyegyerek....🤣🤣🤣

    Szilárd KarlovichSzilárd KarlovichNapja
  • Hűha A komment szekció valami egészen különleges Egy aranybánya lehetne bárkinek, aki a különböző kognitív disszonanciákat tanulmányozza A kedvenc példám az idősebb kommentelők lenéző és ellenséges hozzáállása mindenhez amit a fiatalok kezdeményeznek, vagy amiért kiállnak. Azt hiszik, a korral bölcsebbé váltak, miközben ironikus módon semmi érdemit nem tanultak a saját hibáikból. Ami még rosszabb, a saját fiatalkori sikertelenségüket és ostobaságukat vetítik bele a mai fiatalokba. Ezért nézik le őket, semmi egyébért, azt hiszik a saját sikertelenségük feljogosítja őket hogy minden fiatalt ugyanazzal a fontoskodó lenézéssel kezeljenek. Mert ebben nőttek fel, így lettek nevelve ők is, ezt perpetuálják generációkon át, a szülő okos, a gyerek hülye, pont. És eközben épp csak az nem esik le nekik, hogy a sikertelenséghez, motiválatlansághoz, félgőzös küzdelemhez a leginkább hozzájárul az a tény, hogy ők, a húdefontos, húdeokos, húdebölcs felnőttek, képtelenek a bizalomra, képtelenek a megértésre, nem támogatják a fiatalokat, sőt, minden vágyuk hogy megszégyenítsék őket, fiatalkori hülyeségeik gyűlölt szimbolumát. Vannak dolgok amikhez az idősek jobban értenek, például a számlák befizetése, bolti akciók kiszagolása, komformizmus maximális fordulatszámon futtatása. Amihez nem értenek, az minden, ami a komfortzónájukon kívülre esik, elvégre az elmúlt húsz-harminc-negyven évet azzal töltötték, hogy kialakítsák maguknak a (papíron) kényelmes létalapjukat. De mivel nem hajlandóak egy kicsit is megértőbben fordulni a fiatal generációk felé, hanem fennhéjázóan leírják az összes rebellis megmozdulást, mint oktalan hülyegyerekek felelőtlen akcióit, majd jóízűen körberöhögik a támogatásuk nélkül teljesen reménytelen helyzetből induló kezdeményezések megszűnését, elégedetten ülnek vissza a karosszékbe hogy két feles között félhangosan megjegyezzék tízezredjére is a héten: "Azok a hülye fiatalok!". Az ilyen idősebb polgártársak semmi mást nem csinálnak, mint évtizedek óta a saját múltbeli hülyeségeikkel szemben igyekeznek visszaigazolni önmagukat azzal, hogy a frusztrációjukat és az erre rákompenzáló túlfűtött önfontosságba vetett hitüket a mai fiatalokon töltik ki. Szomorú hogy az SZFE blokádja eleve halálra ítélt akció volt, de még szomorúbb, hogy azok ítélték halálra, akiknek valóban több eszük lehetne: nem, nem a diákoknak, hanem nektek, kedves húdebölcs felnőttek, nektek akikre a fiataloknak fel kellene nézni, és akikre mégis sokszor csak szomorú szánalommal lehet tekinteni. Nektek lehetett volna annyi eszetek hogy bíztatjátok őket, miközben rámutattok, mit kellene másképp, jobban, ügyesebben csinálni, hogy ne csak "veretés" legyen az egész, ahelyett, hogy "émmegmontam" elutasítanátok a fiatalokat. De hát mit tudok én, csak egy hülye fiatal vagyok...

    Apor SzatmáriApor SzatmáriNapja
    • Kurvára nem a szívem csücske a NER. De ami ebben a filmben van az nevetséges...

      Szele BalázsSzele Balázs4 órája
    • @Apor Szatmári Hát igen, ez a meggondolatlanul leírt szó hatalma. Letagadni nem lehet, kimagyarázkodni belőle nehéz. Szerencsére itt a jutubon azért van egy lehetőség, a saját komment törlése. Én a helyedben élnék vele.

      bogika98bogika988 órája
    • @bogika98 Tudod mit? Ahogy gondolod. Negyedjére nem fogom megmagyarázni, hogy félreértelmeztél mindent, amit eddig mondtam, mert látom, hogy nem egyszerűen nem érted amit mondok, nem is akarod, hogy meggyőzzelek, egyszerűen eldöntötted, hogy a kommentem az idősebbek alázása, és ha beledöglök se foglak tudni az ellenkezőjéről meggyőzni. A te hülyeséged, nem az enyém, felőlem higyj amit akarsz. Megadtam a tiszteletet, és a lehetőséget hogy ne kezelj szükségtelenül ellenségesen, úgy, ahogyan te látod az eredeti kommentemet, nem éltél vele, eldöntötted hogy alázni akarsz. Hát, szíved joga.

      Apor SzatmáriApor Szatmári18 órája
    • @Apor Szatmári Nem, valóban nem olvastam fejedre mondatonként, azt is leírtam miért. De könyörgöm, olvasd magad el újra, vagy mutasd meg szüleidnek, a koleszportásnak, vagy akárki idősebbnek, mi az ő véleményük kirohanásodról. Árad belőle a mélységes lenézés és megvetés. Minden egyes mondatából. Ha ezt magad nem veszed észre, akkor nagy a baj, szociopátia gyanúját kelti bennem, ami persze azt is jelenti, hogy kiváló csűrcsavaró jogász és abból adódóan kiváló komformista jópolgár leszel hamarosan. Hagyod az elveket és viszed a zsozsót... Mert ugye ne is haragudj, de nulla közeli esélyt adok arra, hogy valami műszakira, vagy természettudományira járnál. A taktikád meg ügyes, leírsz egy viszonylag ártalmatlan gyökérmondatot, amire aztán egy komplett öregek elleni filippikát ráfűzöl. Amúgy de, visszább vettél, az utóbbi három kommented meg már csak a bizonyítvány magyarázása, hogy "há drágá bíró úr, az nem is úgy vót, jau ámbör vagyok én, csák idegállaputba kerűtem". Ha azt hiszed, hogy egy efféle beszélgetéstől bennem felmegy a pumpa, akkor nagyon nem ismersz. Ez messze alatta van az ingerküszöbömnek, meg legkisebb bajom is nagyobb ennél, csak egyszerűen taszítónak találom nézeteidet. Ez egyébként még csak nem is beszélgetés, mert valójában elbeszélünk egymás mellett. Amúgy ne haragudj, de a konszenzus legcsekélyebb reménye nélkül nem látom értelmét a további karaktercséplésnek. Hogyan is lehetne konszenzus egy maradi, ütődött vén fószer (szerinted én) és egy nagymellényű, mindentjobbantudja kölök (szerintem te) között. Úgyhogy részemről fájó szívvel, de búcsúzom. ui. Ajánlanék két filmet, az egyik Ok nélküli lázadó, kiváló James Dean film az értelmetlen, önpusztító, mindenelleni lázadásról, a másik az Eper és vér egy komoly és okkal bíró diáklázadásról.

      bogika98bogika9819 órája
    • @bogika98 Nem olvastál semmit a fejemre, amit a szövegemben írtam. A belemagyarázásodat tagadtam le, mert téves. Kontextusából kiragadva támadod a mondandómat, és hiába magyarázom harmadjára, nem veszed észre. Szóval megismétlem: Nem, NEM az átlag nyugdíjast szidtam. A kedvedért idézem én saját magam, szó szerint, hogy tiszta legyen a kontextus: "A kedvenc példám az idősebb kommentelők lenéző és ellenséges hozzáállása mindenhez amit a fiatalok kezdeményeznek, vagy amiért kiállnak." - ez volt a gyökérmondat, minden további gondolati szál erre épült. Ha jobban megfigyeled a komment szerkezetét, akkor látni fogod, hogy a bevezető mondat után "enter"-t ütöttem, majd a következő után ismét, elválasztandó a különálló gondolategységeket, a harmadik 'bekezdés' a fenti idézettel kezdődik. Értékelném ha lenne benned annyi korrektség, hogy ha már rólam állítod, hogy van egy "stílusom", akkor legalább a fenti blődségeket nem vetíted belé, amiket kifejezetten kerültem a válaszaimban is. Szerinted én visszább vettem a stílusomból, szerintem egyáltalán nem, továbbra is tartom a véleményem hogy olyasmin húztad fel magad ami egy specifikus kontextusban lett kijelentve, de valamiért magadra vetted. Mindenesetre az látszik, hogy minden válaszodban egyre feljebb megy a pumpa, és nem vagyok benne biztos, hogy így lehet-e érdemi beszélgetést folytatni.

      Apor SzatmáriApor Szatmári21 órája
  • Kő keményen felvetődik bennem a kérdés így a 26:51 nél ,hogy ezért a megmozdulásért, a fiatalok beetetéséért, kit terhel a felelősség !! Szemmel látható és füllel hallható "szegények" nincsenek képben.Ezért nem is bántom őket.Viszont süt a beszédből hogy maximum képregényt olvastak eddig, és azt sem végig ! Nem bírom tovább nézni.

    Gábor ArnoldGábor ArnoldNapja
  • Mekkora 1 B@lfaszok ezek az idióták,beszarás,tényleg az utolsó 1 perc a legjobb!😂😂😂

    Attila BrindzaAttila BrindzaNapja
  • Hát tényleg az a fiatalok hülyék mint a *segg* ezt én mint fiatal bírom bizonyítani

    ヨバギのバカヨバギのバカNapja
  • A degeneráció forradalma...bámulatos!

    Krisztian KalaposKrisztian KalaposNapja
  • olyan mintha az egész film a kimaradt jelenetek lenne

    Kristóf IllingKristóf Illing2 napja
    • Ez piszok jó volt! 👍🤣🤣🤣🤣

      Kriszta RostásKriszta Rostás4 órája
  • Pont mint a Júdeai Népe Front!! 😁 Mondjuk az vicces volt ez meg szánalmas!!

    Zoltán SzaniszlóZoltán Szaniszló2 napja
    • Azok köpködők.

      bogika98bogika9819 órája
  • Annyi sebbol verzik ez a free szfe hogy ossze se lehet szedni...🙉idotak gyulekezete.. mas vilagban elnek. Szakmaisagrol beszelnek de politizalnak, ezt el se lehet valasztani egyebkent. Masreszrol az egyetemek tobbsegen balliberalis elnyomas van aztan mas se lazadozik. Mindez azert mert mas szempontok is megjeltem volna az oktatasba???🤮

    MM2 napja
  • Én csak azt nem tudom, hogy ha olyan baromi jól végeztétek a dolgotokat ott az SZFE-n akkor hol vannak ma a Latinovits meg Őze Lajos kaliberű színészek???? Aztán már az is baj, ha rendbe szedi az állam azt az ótvar "egyetemet". Nálunk a BME-n meg kiesnek az ablakok a helyükről.... Kíváncsi lennék, ha mi a Műszaki Egyetemet akartuk volna elfoglalni, mennyi idő után dobtak volna ki minket az egyetemről (amúgy teljesen jogosan). Ne csináljatok már úgy, mintha valami 56-os hőstettet hajtottatok volna végre, elkényeztetett gyerekek vagytok ti...

    Bálint SasBálint Sas2 napja
  • Akiknek, nem tetszik, az új vezetés, az majd elmegy, német, holland, francia egyetemekre. Már, jelentkezett, néhány egyetem, aki átveszi, őket. Úgy sem akarnának itt maradni, a szerintük "fasiszta, rasszista" Magyarországon.

    Balázs NagyBalázs Nagy2 napja
    • Az utolsó távozó meg majd kapcsolja le a villanyt és írja ki, hogy felújításra szoruló ország azonnal beköltözhetően eladó...

      bogika98bogika983 órája
  • Kínai kulturális forradalom 2.0. A tudatlanság diadalmenete. Valami virtuális világban élnek, fogalmuk sincs a körülöttük lévő valóságról.

    István KissIstván Kiss2 napja
  • A filmben egyaltalan nincs szo szakmai ervekrol, csupan az 'egyetemi szabadsagnak' nevezett politikai szlogent ismetelik, ami gyakorlatilag baloldali, Momentumos politikai nezeteket takar. Semmilyen szakmai tartalom nincs mogotte, ugyanis minden egyetemnek a vilagon van fenntartoja es van sajat finanszirozasi es mukodesi modellje. Rengeteg maganegyetem van a vilagon es szamos egyetemet alapitvany tart fenn, peldanak okaert Soros Kozep-Europai egyetemet is. A Momentum fiatal politikusainak egy sikeres politikai akcioja volt, sajnos magyarellenes es nemzeti erdek-ellenes. Nem az elso ilyen lepes a Momentum reszerol, Romaniaban egy magyarellenes part mellett kampanyoltak, a romaniai magyar part nem erdekelte oket. Ne feledjuk, hogy a Momentum europai anyapartjanak elnoke, Dacian Ciolos melyen magyarellenes. A baloldal nyilvanvalo szandeka kulfoldre koltoztetni a minoseget nyujto magyar egyetemeket szembeforditva oket a jelenlegi kormannyal. A diakok tobbet veszitettek mint nyertek, mert felultek ennek a baloldali politikai akcionak. Momentum azt probalja hangoztatni, hogy Magyarorszagon diktatura van - de ha diktatura lenne, nem letezne a Momentum, nyilvanvalo a manipulalas. Ez is egy hihetetlen, magyarellenes politikai szlogen, ami elvagja a fejlodes es az integralodas lehetoseget egy demokratikus orszag elol.

    babszemekbabszemek2 napja
    • @bogika98 mi az, hogy szoftosabb diktatura? Valasztasok vannak? :) a tobbseg alakit kormanyt?

      babszemekbabszemek3 órája
    • "Momentum azt probalja hangoztatni, hogy Magyarorszagon diktatura van - de ha diktatura lenne, nem letezne a Momentum, nyilvanvalo a manipulalas. " Ez így maximum a hard core diktatúrákra jellemző. Egy szoftosabb tekintélyuralmi rendszerben minden további nélkül létezne, azok más módon működnek.

      bogika98bogika983 órája
  • Atya ég ,26,4 "Az embereknek nincs baloldali kulturája."?????????

    moen moenmoen moen2 napja
  • Egy 20 perc, fel oraban boven eleg lett volna, egy kisebb narralassal, es igenyesseggel, lenyegkiemeloen megszerkeszteni ezt az igenytelen videot. Majdnem egy Galvolgyi parodiahoz hasonlit, se fule se farka, nem beszelve, a karomkodasokat, amik nem illenek bele.

    thedestroyererthedestroyerer2 napja
  • Szánalmas, értelmetlen, színvonaltalan vergődés a nagy semmiért.

    P KP K2 napja
  • Annyira cringe nem bírom. “600 hallgatóbol 15 van itt” akkor??? Mi ez a feltűnési viszketegségből adódó cirkusz? 🤣

    Evelin KalteneckerEvelin Kaltenecker2 napja
  • Záró gondolat: a film maradék része a depiről szólt, egy kis egyházi szólammal fűszerezve az utolsó percekben.. A bolsi tempó nyugaton bejön, de egyelőre hazánkban még ez nem nyerő... Egyszer eljöhet a ti időtök, de attól védjen meg minket a Jó Isten.

    László Tamás HorváthLászló Tamás Horváth2 napja
  • Az első 5:33 percnél tartok.Gk.vez oktatóként rengeteg fiatallal vagyok körül véve. Ezekből amennyiben színész lesz felköpök, és alá állok.Udvaros pedig a hasonszőrű kollégáihoz hasonlóan arra az ebre hasonlít aki az etető (állam) kezet harapdálja !!!!!!! Nézem tovább.

    Gábor ArnoldGábor Arnold3 napja
  • 53:00-53:21 a nagy visszaszámálásáásorkáskáa, majdnem sikerült követni a kivetítőn szereplő számsort, de a végén a rivaldafényben ott volt a modern-haladó baloldali-zöld színész jövő, és múltjának legjava. Egy igazán szép befejezéssel: "A k.rva anyádat" És még a felénél sem járunk a dokumentum filmnek...

    László Tamás HorváthLászló Tamás Horváth3 napja
  • 27:20 Ja, hogy ti szét akarjátok lopni az országot?! Akkor az már legitim. Nagy taps...

    László Tamás HorváthLászló Tamás Horváth3 napja
  • 26:33 a haladó baloldali, zöld, "mentsük meg a földet" véleményt képviselő hölgy, lefele slattyogva a lépcsőn, kb. 15 kg-os szemeteszsákkal a kezében, megérkezve a kukákhoz gondosan szétválogatja a a hulladékot és azt az annak megfelelő kukába dobja! Ja nem...

    László Tamás HorváthLászló Tamás Horváth3 napja
    • Már bocs, de a szemetet normális ember nem a kukánál válogatja szét, hanem eleve úgy viszi oda. Nonpluszultra az is megesik, hogy a levitt zsákban már csak normál szemét van.

      bogika98bogika988 órája
  • 22:16 a hölgynek a pupillája és beszéde elég árulkodó nem tudom mit evett, de biztos Zacher Gábor úr többet tudna erről mesélni, mint az oltásokról.

    László Tamás HorváthLászló Tamás Horváth3 napja
  • 15 perc hírnév helyett kaptak 15 hónap hírnevet. Így van ez a filmvásznon is. Ezek az ifjú ZS kategóriás színész növendékek, producerek, dramaturgok voltak, és azok is maradnak. Egy Barátok köztben a Retek klubbon még lehet jövőjük. Ja nem....

    László Tamás HorváthLászló Tamás Horváth3 napja
  • Kemény Zsófi♥️♥️

    Laura ÉrsekLaura Érsek3 napja
  • "Az utolsó egy perc tökéletesen összefoglalja az egész eseményt és színvonalát!"

    papas99papas993 napja
    • Igen, tömören ez a "művészetük"...

      laszlo hegeduslaszlo hegedus2 napja
  • Szegény kis statiszták.

    László BataLászló Bata3 napja
  • Minden osztályban van 1-2 fura művészlélek akit "senki nem ért meg". Nah itt egy egész egyetemnyi van belőlük...

    Pál LászlóPál László3 napja
    • Mint tudományos szakon: A világ összes Sheldon Coopere oda jár. :)

      Ricsárdka KorporésönRicsárdka Korporésön23 órája
  • Fájdalmas. Pedig még sem csapkodták a szöges - itt jön egy döbbenetes képzavar - a hátadat.

    László BataLászló Bata3 napja
    • Kis mondatelemzés után arra jutottam hogy a művész a "geci" szót itt az "izé","valami" szinonímájaként használta.

      László BáthoryLászló BáthoryNapja
  • ezek nagyrésze hasznos idiota ...

    papas99papas993 napja
  • Ezek a fiatalok áldozatok, a baloldal országromboló eszméinek áldozatai. Hagyták magukat megtéveszteni és uszítani. De talán még időben észhez tértek és ujra tisztes magyarokká válnak.

    Helix HederaHelix Hedera3 napja
    • Fidesz nem magyarország.

      László NagyLászló NagyNapja
  • Hát...Gyerekek...Körülbelül annyi mondanivalótok van, mint egy wc-s néninek a Nyugati pu-on. Külön köszönet Partizánnak, hogy a nyilvános wc-t nem repítette Lagzi Lajcsi lakodalmas zenés mulatságainak magasságaiba, pedig minden eszköze és tehetsége is meg lett volna hozzá. Így maradt nekünk egy hányás szagú, ócska bazári mulatság, az Elte öregdiákjainak megtámogatásával. Remekül szórakoztunk!

    emma winteremma winter3 napja
  • 1 óra 39 perc és 04 másodperc, hogy végül is a lenyűgözés teljes hiányával, a sziderális ürességtől elrettenve, elszomorodva a saját magukat (is) megbecsülni képtelen, minden szépségtől mentes, talán jobb sorsra érdemes, saját maguk hatása alá került, meggyőződéses önromboló intellektuális zombik horror történetének végére érjek... Rettegek, ha belegondolok, hogy egy napon ezeké lehet a jövő... (egy személyes üzenek a szereplők szüleinek: valamit nagyon hagytatok félre siklani az elmúlt 30 évben... most pedig már késő, hogy barmit is tegyetek. Íme a csőd! A ti csődötök ! A "márizsánn"-tol elbutult de még a semmire is lázadni kívánók disztópiáinak szomorú, öngyülölö roncsai.)

    academynokiaacademynokia3 napja
  • Azért nézhetetlen, mert színészek, művészek soha nem lesznek alkalmasak arra, hogy fontos üzenetet hordozzanak. Amikor a célod az - mindegy, hogy szándékkal vagy önkéntelenül, zsigerből -, hogy a mondanivalódon keresztül megmutasd, te egy mennyire különleges ember vagy, a mondanivaló mindig elsikkad majd. Egy művész a művészetén keresztül tud fontos üzenetet hitelesen közvetíteni, magánemberként nem.

    Zu MarZu Mar3 napja
  • Ennyi boomert egy komment falon :D

    András FilipovitshAndrás Filipovitsh3 napja
    • Köszönjük, Emese.

      bogika98bogika9818 órája
  • Valamiért elképesztően irritálóak, még úgy is hogy valahol igazuk van.

    Simon TóthSimon Tóth3 napja
  • Köszönjük Partizán, azt hiszem ebből mindenki levonhatja a megfelelő következtetéseket. Csak azt nem értem, miért tettétek ki ezt a videót, ez csak rontott ezen az egész freeSzFE ügyön, hiszen ebből eléggé nyilvánvalóvá vált, hogy kizárólag a kormány megbuktatásáról szól ez az egész, nem pedig a művészi szabadságról. 20 vagyok, de elzárkózom ettől a kompromisszumképtelen, öregebbeket nem tisztelő fiatalságtól.

    Mr BMr B3 napja
  • Hát mert az sokkal jobb ha a feleségedet hibáztatod azért mert elvetted, non stop facebookozva smh

    Twisted Zoli & Lion GirlTwisted Zoli & Lion Girl3 napja
  • jé ez olyan fíling mint a 100 évvel ezelőtti tanácsköztársaság. egy spontán tüntetés szervezése, vicces. Értem, miért tiltották le. 27:21 "Nincs elég baloldali kulturája az embereknek" Na tudod e mé? Így rendszerváltás után 31 évvel? Mi a baloldaliság: huworld.info/flow/vide/va6p33ywgaOcb64

    GameDesignGameDesign3 napja
  • Forradalom: hit egy eszmében,amiért az életét is odaadná(Petőfi ).Ezek a megvezetett fiatalok hasznos idiótaként az eddigi hatalmat képviselő tanáraik és kormányvtáltani készülő politikusok bábjai voltak.Az , hogy cigiznek, isznak, káromkodnak a fitalkori hevületet mutatja, de egyáltalán nem tiszteletre méltó. 'Erkölcsi, szellemi függetlenség': szép szavak, de amit ők produkálnak a formai szintet sem üti meg.egy biztos: látlelet a manipulációról. Sajnos itt a fiatalokat a tanáraik hatalmának restaurálására használták fel.Ők jutottak nekünk BLM helyett mint szegény , elnyomott , diktatúrától szenvedő áldozatok.Ha Salzburg valóban 15 osztályt átvesz ilyen minőségű 'művészekből', akkor a diploma mint olyan semmit sem ér. Az adófizetők pénzét ilyen gagyi emberekre nem kéne szórni.

    Felix 58Felix 583 napja
    • "cigiznek, isznak, káromkodnak" oszt fociszurkolókat láttál-e már? jaa, náluk elfogadható, sőt alap...

      bogika98bogika988 órája
  • Szuperek vagytok!! Szuper az egész stáb!! Így kell színvonalas dokumentumfilmet csinálni. Csak így tovább!! Le a kalappal az összes gerinces fiatal előtt, akik ki mertek állni az igazukért a túlerővel szemben. Tehetségtelen elvtelen senkik kerültek a helyükre. Sok sikert a karrierjükben az összes szereplőnek!!

    Albi WassAlbi Wass3 napja
  • „Nem mindenki érti ezt, de a politikai szakirodalomban Lenin nyomán ők a ’hasznos idióták’, akik miközben azt hiszik, hogy szellemi harcot vívnak, valójában mások, sőt az ellenfeleink hatalmi érdekeit szolgálják". Eredetileg a Szovjetunió nyugati szimpatizánsait nevezték így. (ez idézet egy cikkből) Szerintem ezek a fiatalok nem igazán tudják, hogy mit csinálnak, de nagyon élvezik a forradalmárkodást, végre szerepelhetnek.

    Andras VeressAndras Veress3 napja
  • Vidnyányszky Attila panaszkodik, hogy kevés a szép ember. Vidnyánszky Attila panaszkodik.

    Csathó ÁbelCsathó Ábel3 napja
    • @bodza Olyan is van, hogy karakterszínész. Annak sem kell szépnek, magasnak és karcsúnak lennie. Olykor nem is kívánatos. Lásd Csákányi László, Körmendy János, Verebély Iván, Csala Zsuzsa, satöbbi.

      bogika98bogika988 órája
    • @bodza, én érdekes és szép fiatalokat látok, akik morális nagyságokká is tudtak válni akkor, amikor már csak nagyon kevesek tudnak azzá válni. Kár, hogy Vidnyánszky ezt nem látja. A szépség inzultus lett. A tehetség provokáció. És a jellem merénylet!…

      Csathó ÁbelCsathó Ábel3 napja
    • Ő rendező, nem színész. Nem dolga szépnek lenni, a színésznek lenne. Tudod, ha ismernéd a színháztörténetet valamennyire, akkor tudnád, hogy valamikor kaposváron épp Ascherék kezdték el azt, hogy mindenféle szürke és csúnya emberekre kezdtek el osztani hősszerepeket, amikből persze lett, hogy ma már hős sincs, meg nagy alakok sincsenek. Kinézni se kell már sehogy, meg beszélni se kell tudni. Semmit se kell. Nézd meg a videót, kiket és miket látsz benne. Neveket nem írok, mindenki tudja kik voltak Kaposváron, akik aztán Kossuth díjakat kaptak.

      bodzabodza3 napja
  • Az a baj ezzel, hogy azt hiszik most, hogy a NAGY FORRADALMÁROK, akik az elnyomó hatalom ellen küzdenek. De az a szomorú igazság, hogy elég régóta senki nem figyel oda rájuk. Csinálják tovább, de se a kormányt, se az embereket nem érdekli, hogy mit csinálnak. Én azt gondolom, hogy egy színésznek, nem tüntetni kell, hanem színészkedni.

    Levente BorbélyLevente Borbély3 napja
    • A magyar embert már csak az akciós kupon érdekli.

      bogika98bogika988 órája
  • 15:35-nél tűpontosan sikerült visszaadni, miért nem értek el semmit. Kérdezem, hogy akartok bármit is alkotni a művészvilágban, ha ennyire nem ismeritek az embereket. A művész attól művész, hogy úgy tud kifejezni dolgokat, ahogy más nem, és a közönséget gondolkodásra, cselekvésre készteti anélkül, hogy bármilyen direkt utasítást adna. Amit ti csináltok, az nem más, mint egy előre megrágott valami, amit odadobtok az embereknek, hogy tessék, ez van, mert mi ezt mondjuk. A közmédia 1-es csatornája mondjuk pont így működik jelenleg. Bármilyen helyzetben meg lehet mozgatni az embereket, amennyiben látják a víziót, a cselekvési tervet. Nem a víz a hülye, ha a kacsa nem tud úszni!

    Jozsef PJozsef P3 napja
  • Kibaszott Cringe. Hányok ezektől a kamu értelmiségi állintelektuális szaroktol.

    gergő óvárigergő óvári3 napja
    • Ja mint a Baán Laci, Vidnyánszki Atis meg a Kálomista Gabesz!!

      Albi WassAlbi Wass3 napja
  • Hogy Marxi a Kurtizántól ennyire volt képes,azt a silány,selypegő,trágár alapanyagnak köszönteni.

    Zsuzsanna BontóZsuzsanna Bontó3 napja
  • Freakshow

    Peter SzucsPeter Szucs3 napja
  • Közel 150ezer megtekintés, majd kétezer komment és a YT összes félkegyelműje egy héttel később is itt nyüzsög. Noémi, Partizán, freeSZFE. Ez komoly siker. Nagyok vagytok. Gratula. :)

    sunblindXsunblindX3 napja
    • @Toe Camel De jó lenne, ha fizetnének érte, hogy gyökereknek irogatok! 😊😊

      sandrolaziosandrolazio3 napja
    • @sandrolazio Troll bértáblát posztolja be valaki. Meg lehet élni ebből a szarakodásból?

      Toe CamelToe Camel3 napja
    • @Albi Wass Miért te igen?? Ezért csodálod őket? 🤣😂 Ők kit cumiznak?

      sandrolaziosandrolazio3 napja
    • @sandrolazio Ők nem cumizzák Putyint, te csíra! :)

      Albi WassAlbi Wass3 napja
    • @Albi Wass Mit tettek te csíra?? 😂🤣 Elszívtak 20 csík cigit, meg megittak 10 rekesz energia italt! 😂😂 Micsoda hősök! 🤣😂🤡🤡🤡🤡

      sandrolaziosandrolazio3 napja
  • Undorító, gyomorforgató banda vagytok! Takarodjatok a Szentkirályi utcából! Ott egy rendes egyetem működik.

    Roland József HorváthRoland József Horváth3 napja
  • 4:15 Egy független egyetemet akarnak. Csak azt nem ertem miert politikai aktivistak szerveztek az egeszet: 27:20. Majd par ev mulva visszaneznek es rajonnek, hogy a fejlodes ellen tiltakoztak.

    babszemekbabszemek3 napja
    • @bogika98 en mas tervrol olvastam. Abban minosegi, integralt oktatas szerepelt.

      babszemekbabszemek3 órája
    • @babszemek Ha csak ebből a kettőből lehet választani, már baj van. De tulajdonképpen az egyetemek hatalmi szóval való nemzeti-keresztény.-konzervatív mederbe terelése miért is fejlődés? Aki nemzeti nevelést akar, annak ott a közszolgálati egyetem. Aki vallásosat, az is választhat sok közül. Hatalmi szóval senkit nem lehet megtéríteni semmire. Max a karrier érdekében kétszínűvé fog válni, mást mond és mást gondol.

      bogika98bogika984 órája
    • @bogika98 te melyiket valasztanad?

      babszemekbabszemek7 órája
    • A fejlődés és a fejlövés között csak egy betű és két ékezet a differencia...

      bogika98bogika987 órája
  • Ezt a sok libernyák belpesti macskajancsit! Inkább adják a töménytelen mennyiségű adómat valami iszlamista szervezetnek mert ott is több a színvonal és a szakmaiság. Csapatás van meg veretés.

    86 Dev86 Dev4 napja
    • @Alice Fodor igen

      86 Dev86 Dev3 napja
    • Teljesülni fog a kívánságod. Örülsz?

      Alice FodorAlice Fodor3 napja
  • Most már értem miért bukott meg a lázadás. Ilyen se nem fiú, se nem lány karakterekkel nem lehet forradalmat csinálni. Forradalomhoz nő, férfiak, hit és identitás kellenek. Itt egyik se volt meg. Szánalmas, inkább a Töketlen ifjúság cím jut az eszembe.

    Ainan Celeste CawleyAinan Celeste Cawley4 napja
  • Ide lett szabadítva a sok fidesztroll, nem véletlen :)

    Dániel SzekeresDániel Szekeres4 napja
    • @Dániel Szekeres "Nem véletlen"

      Andras VeressAndras Veress3 napja
    • @Andras Veress nem, engem soros küldött személyesen

      Dániel SzekeresDániel Szekeres3 napja
    • Téged ki szabadított ide? A Gyurcsány?

      Andras VeressAndras Veress3 napja
  • Mit értetek vele ??? Orbán akarata győzött.Mindig úgy van ahogy ő felsége akarja ! Bármit tesztek nem győz senki. Itt csak egy dolog segít. 👍

    Margó OláhMargó Oláh4 napja
    • @bodza Hát biztos van olyan is ... neked látatlanban elhiszem...

      bogika98bogika987 órája
    • Nem gondolod, hogy ebben az országban még élnek normális magyar emberek?

      bodzabodza4 napja
  • Van 1 nagy, nagy problémám. Nem tudom eldönteni ki a Fiú és ki a Lány. Félve kérdezem: lehetséges, hogy a jövő színművészete az önbePorzásról fog szólni?

    vibraePhased 3.0vibraePhased 3.04 napja
    • @vibraePhased 3.0 Egy férfi akkor attól férfi, hogy kopasz, golyófejű, bivalynyakú és szarrá tetovált?

      bogika98bogika987 órája
    • @Dániel Szekeres fiú: 1 / lány: 2 / nemTom:: 3 -- töltsd ki !!

      vibraePhased 3.0vibraePhased 3.04 napja
    • Én azért nem hirdetném büszkén mentális kapacitásom hiányait...

      Dániel SzekeresDániel Szekeres4 napja
  • faSzFEjek!

    Bálint TóthBálint Tóth4 napja
  • Hát ezek a fiatalok nem igazán győztek meg az ellenkezőjéről 😅😅😂😏

    Dániel PintérDániel Pintér4 napja
  • Ezzek hatalmas ongólt rugtak elintézték lenullázták saját magukat ! Ezzeket nem szabad a SZFE-re vissza engedni .Szarka - Vidnyánszky páros super .

    Ian BalpapIan Balpap4 napja
    • Nem tudom honnét nyomatod, de felénk Magyarországon szupert írunk és nem supert. Valamint ékezeteket is használunk. Egy külföldit meg mit izgatja egy magyar egyetem.

      bogika98bogika987 órája
  • Elbizonytalanodtam a Partizán címválasztását illetően. Ki kellene éreznem az iróniát belőle, vagy csak simán konklúzió? Az utóbbira gyanakszom...

    Sandor FarkasSandor Farkas4 napja
  • Basszus ezért van hányingerem a saját generációmtól.... Életképtelen semmire nem való bölcsészkaros éti csigák... Arra alkalmatlanok hogy egy fodrászatban felsöpörjenek....

    Bence BerényiBence Berényi4 napja
    • @Bence Berényi Lehet 🤣

      Tavaszi KaszásTavaszi Kaszás23 órája
    • @Tavaszi Kaszás Gondolom még az életből is törölte magát...😂😂👌🏻

      Bence BerényiBence BerényiNapja
    • @Bence Berényi Albi Wass hova tűnt?

      Tavaszi KaszásTavaszi KaszásNapja
    • @Albi Wass és amúgy milyen érdekes "Albi Wass" ...... Hogy véleményed az van, arcod meg neved nincs hozzá... Gratulálok már vagy olyan címeres rágcsáló mint az Orbán vagy a Gyurcsány... Lehet te vagy a szerelem gyerekük... Bár ennyi készséggel még árú feltöltőnek is alkalmatlan lennél, nem hogy politikusnak...👏🏻👏🏻👏🏻

      Bence BerényiBence Berényi3 napja
    • @Albi Wass és amúgy akkor Gyurcsány Ferenc a te kormányod? Mert a szavaiból ítélve ez jön ki. Csak azért mert megjegyzést merrtem tenni az életképtelenségetekre....👏🏻👏🏻👏🏻

      Bence BerényiBence Berényi3 napja
  • Épp felkerült egy videó a Széchenyi Művészeti Akadémia (balliberális) által, amiben Hegedűs D., Mácsai, Zsámbéki az első 20 percben tulajdonképpen elsírják a baloldali credo-t, micsoda szar most minden. Ezt megjegyeztem a videó alatt, amit töröltek és le is tiltották a hozzászólásokat. Ennyit ezekről a szólásszabadságért harcoló, független, elfogadó emberekről. Ez a mai baloldal kérem szépen.

    bodzabodza4 napja
  • A hök elnök srác nagyon vágyik a figyelemre, úgymond áhítja a mártírhalált. Amikor kilépett a mikrofonnal előre már tudtam hogy valami hasonlóval fog előállni: - ÉN megvédelek titeket, ÉN értetek harcolok vagy valami hasonló... és lőn. Az első szerep, Petőfi'20.

    feketetükörben fehérmajomfeketetükörben fehérmajom4 napja
    • @András Rácz Ha ez így van, akkor főleg rossz ez a "film", ami itt leírtál nem vonom kétségbe, viszont egyértelműen ezt sugározza a video. Szerintem aki ezt rendezte nagyot hibázott, nem emiatt (de emiatt is akkor)

      feketetükörben fehérmajomfeketetükörben fehérmajom3 napja
    • szerintem a Csernai Misinél szerényebb és higgadtabb politikusunk még sose volt, pedig igény az lenne rá. felüdülés volt olvasni a fb posztjait, miközben mindenki felfokozott hangulatban esett egymás torkának, ő meg kedvesen, _sine ira et studio_ leírta hogy mi a helyzet és miért ne együk meg egymást. úgy rémlik azóta le is mondott amúgy

      András RáczAndrás Rácz3 napja
  • Hala az egnek hogy nem ilyen nyomorult gyokerek vezetik az egyetemet. Miféle szemétdomb ez az egész 🤮😂

    Bicepsz KárolyBicepsz Károly4 napja
    • @Mindig boldog órákat mutat A legközelebbi utcasarki ribik innen több kilométerre működnek, de úgysem ismernélek meg, tehát felesleges odamennem.

      bogika98bogika983 napja
    • @Bicepsz Károly Izzadtságszaguk a konditeremből kiáradó magamutogató, önimádó tahóknak és ribiknek van. Pisaszaga meg a Kossuth térnek volt. Hónapokig.

      bogika98bogika983 napja
    • @bogika98 kicsit izzadságszaga van annak, amit írsz.

      Bicepsz KárolyBicepsz Károly3 napja
    • @Bicepsz Károly Azért ennyire ne sarkítsunk. A felvételi tudásszintnek megfeleltél volna? Elérted volna a felvételi pontszámot? El tudsz mondani legalább egy verset normálisan? Szerinted csak és kizárólag ők dohányoznak? Van felénk konditerem, hány izomagy van, aki már a bejáratnál rágyújt. A szerekről nem is beszélve. De rendben, a kedvedért elhiszem, hogy nem a diákoknak nem tetszik az egyébként számomra is roppant ellenszenves Vidnyánszky, hanem a régi vezetőség heccelte fel őket, dehát a fél város szétveretése és a Kossuth tér hónapokig összehugyáltatása formájában már ilyen is előfordult.

      bogika98bogika983 napja
    • Bogika 98.Menj légyszives nézd meg, nem vagyunk - e a sarkon

      Mindig boldog órákat mutatMindig boldog órákat mutat3 napja
  • Lassan,de ,,Föltámadott a tenger"!

    Balázs Bálint FacklmannBalázs Bálint Facklmann4 napja
    • Habár fölül a gálya, s alul a víznek árja, AZÉRT A VÍZ VAN ALUL! (Hofi)

      bogika98bogika984 órája
    • A komcsi szülők elkényeztetett fattyai hőzöngenek

      Igazság BajnokaIgazság Bajnoka3 napja
    • @Igazság Bajnoka tévedsz haver,azok még mindig ott ülnek a parlamentben

      Balázs Bálint FacklmannBalázs Bálint Facklmann3 napja
    • A komcsik tengere

      Igazság BajnokaIgazság Bajnoka3 napja
  • ...

    Péter FazekasPéter Fazekas4 napja
  • Nagyon furcsán kellemetlen volt lassan 40 évesen végignézni, hogy nálam 15-20 évvel fiatalabbak hogyan vesztik el a lelkesedésüket és a reményüket pár hónap alatt. Nekem ehhez az állapothoz kellett 20 év, de soha nem kerültem ilyen intenzív helyzetbe, mint ők.

    borspetiborspeti4 napja
    • @bogika98 Nem tudok csak úgy hátat fordítani, nem tudom függetleníteni magam, mert mindenhova bemászott a NER vagy a Fidesz gyűlölet propagandája.

      borspetiborspetiÓrája
    • Én 2010 körül kezdtem el szedni a leszaromtablettát. De sajnos egyre kevésbé hat...

      bogika98bogika987 órája
    • Tökéletesen megfogalmaztad, amit én is érzek ezzel kapcsolatban. :(

      Zoltán SzépZoltán SzépNapja
    • Talán az számít, hogy mennyire értelmetlen az a dolog amiért "kűzdesz".

      P KP K2 napja
    • @bogika98 és jogosabb

      Dániel PintérDániel Pintér3 napja
  • Er

    Istvàn SzekrényesIstvàn Szekrényes4 napja
  • azt miert ugy forditottatok angolul, hogy:” bizony meg kell csapkodni a szöges gecivel a hátadat” úgy, hogy that it should be painful😂😂😂 olyan kivancsi lennek az angolra pedig

    hungarian4everrhungarian4everr4 napja
  • Az elődeik tükörképe a mai fiatalsàg! Ők hoztàk létre, az àlmaikat valósítottàk meg bennük! Bàrmiféle szàmonkérés önmaguk kritizàlàsa.

    Ferenc TóthFerenc Tóth4 napja
  • A 80as évek punkjai....

    Gergő KovácsGergő Kovács4 napja
    • @Gergő Kovács Hát igen, régen minden jobb volt. A gúnyolódáson túl hozzátartozik, hogy régebben sok minden valóban jobb volt. A nitró egyébként bár valóban hatékony nagyon macerás, zacskó is kell hozzá, az meg kilyukad és elfolyik a drága nedű. A palackos öngyújtógáz sokkal kényelmesebb. Én egyébként sosem éltem effélékkel, ha el akarok kábulni, akkor megnézem a Királyi M1 Híradót. Ütős, nagyon ütős.

      bogika98bogika983 napja
    • Még akár Kossuth díjat is kaphatnak, csak jó alaposan kell segget nyalni.

      Albi WassAlbi Wass3 napja
    • Hár már ezek sem a régiek....

      Gergő KovácsGergő Kovács3 napja
    • @Gergő Kovács Komoly szipus olyat nem használ, mert drága és kevés. A legütősebb és költséghatékonyabb a nitrohígító direktben.

      bogika98bogika983 napja
    • Csak a technokol rapidot...

      Gergő KovácsGergő Kovács3 napja
  • Szart ér a harag hatalom nélkül.

    András JuhászAndrás Juhász4 napja
    • Meg a fallosz nemi vágy nélkül

      Igazság BajnokaIgazság Bajnoka3 napja
  • Elfogott a sírás ! En is voltam gyerek ! Nem tudom mit tettünk volna ! De a szüleim nem hagyták volna az biztos !😢

    Sándorné CsíkSándorné Csík4 napja
  • Nagyon szomorú vagyok a fiatalok csak szeretik az SzFT ét az iskolájukat! Nagyon sajnálom őket !😢😢

    Sándorné CsíkSándorné Csík4 napja
    • Meg szeretik a balliberális ideológiát is. Nem baj, csak ez nem az SZFE dolga.

      bodzabodza4 napja
  • Kínszenvedés volt végignézni ezt a vergődést. Felháborító,hogy ilyenekre (is) költik az adónkat.

    lecso 10lecso 104 napja
  • 1 ÓRÁS HIRDTÉSBE EZZZ????

    KriszKrisz5 napja
  • Szánalmas! Úgy akarjuk az eszet osztani, hogy nem is tudjuk, mi kell nekünk?! Ez az egész jelenség olyan, mint mikor a gyermek követelőzik. Nem tudja, hogy mi kell neki, nem tudja, mi válik hasznára, de tudja, hogy mit AKAR. Ti is ilyenek vagytok. Akik az egyetemben váltást akartak, láttak egy rossz irányt, ami felé halad a színművészet és úgy döntöttek, hogy mint saját kezükben lévő egyetemen váltanak, melli mivel állami kézen van abszolút jogos. Ti pedig, mint pelenkás kis gyermekek földhöz vágtátok magatokat és követeltek valamit, ami szerintetek eddig jó volt. De kérdezem én: honnan tudjátok, hogy a régi jó? Miből gondoljátok, hogy az új rossz? Honnan tudjátok, hogy mi kell nektek, miközben még ti is tanultok? Amit mi látunk az, az hogy tele vagyunk jó színészekkel, akik bár jók, de nem tudnak értékeket átadni, mert nem tanították meg őket és tele vagyunk rendkívül rossz rendezőkkel, akik még életképtelenebbek, és ami a dolguk lenne (irányítani az értékek átadásában a színtársulatot), azt se tudják megcsinálni. Amit mi látunk az, az hogy egy csapat diák akarja megmondani, hogy mit tanuljanak, de elképzelésük sincs arról, hogy mi a képviselendő értékrendszer, amit egyes alkalmakkal át akarnak adni. Amit mi látunk az, az hogy pár diák ahelyett, hogy tanulna és csinálná, a dolgát, káoszt szít, a korona vírus miatt, amúgy is feszült helyzetben és ráadásul tökéletesen fölöslegesen. Amit mi látunk: pár okoskodó, káoszimádó, önimádó beképzelt gyerek követelőzése és zavargása, mely hatalmas kényelmükből és jólétükből fakad. Nem tudjátok, ti mi a forradalom, és hogy mi az igazi oka annak. Ez, amit csináltok nem más, mint a nagy forradalmárok gyermeki utánzása, mely okában és mibenlétében sem egyezik meg a "nagyok" céljaival.

    Kordas MandonKordas Mandon5 napja
  • Komédia az egész világ . Kik ezek, tiszta bal-liberál oldal minibe.... Ezeket soha. Nem vagyok Orbán függő !

    Kun FerencKun Ferenc5 napja
  • Lehet jobb lett volna ha ez a film nem kerül fel. Most vegyes érzéseim vannak, pedig voltak illúzióim. Bár én híve vagyok annak, hogy a fiatalok legyenek nonkonformisták, de ez valami más, kissé öncélúnak hat.

    feketetükörben fehérmajomfeketetükörben fehérmajom5 napja
    • @Kriszta Rostás Nagyon köszönöm, örülök a beszélgetésnek, mindig is első kézből szerettem volna megismerni egy a 2/3-ba tartozó személy gondolatvilágát és eszmerendszerét.

      bogika98bogika983 órája
    • @bogika98 Köszönöm kedves kérdését, mi jól vagyunk. Önnek is minden jót kívánok. Biztosan jobban járt volna, ha előbb gondolt volna ki egy B-tervet. Nem sikerült, bezárt a bolt. Szomorú, nagyon szomorú.

      Kriszta RostásKriszta RostásNapja
    • @Kriszta Rostás "És már nem tudtunk min takarékoskodni." Én meg most nem tudok. Ha nem volna némi megtakarításom, már a csirkefarhátkommandó tagja lennék. Így csak remélem, hogy hamarább megdöglök, mint ahogy az életem során összegürcölt pénzem elfogy. Ez a jelenlegi jövőképem. Szebb lett az ország ja. Hülye erdők és mezők helyett betony és kongó stadionok mindenütt. Tudja, hogy 2010 óta eurótízmilliárdok ömlenek az országra? Hogy ami Önöknél épült, az a rohadtlibsibrüsszeliták pénzén épült?

      bogika98bogika98Napja
    • @feketetükörben fehérmajom Én is szeretlek.😡

      Kriszta RostásKriszta Rostás3 napja
    • @Kriszta Rostás Mi nem oké?

      feketetükörben fehérmajomfeketetükörben fehérmajom3 napja
  • Bohócok forradalma

    Zoltán MajorZoltán Major5 napja
  • Abbahagynátok?csak sz esztelenségre vagytok felkédzülve? Mi drn szavatok és tervetek ŐRÜLTSÉG! Szégyrn hogx.nem a nemzet építésére, hanem.szégyemre születtetek!!!!😒😒😒😒

    hithit5 napja
  • Én nagyon szeretem a dokumentum filmeket és a diákokkal is egyetértek illetve támogatom őket. De ez a film hihetetlenül unalmas lett, valahogy se eleje se vége nincsen és olyan mintha csak minden felvett jelenetet egymás után beraktatok volna, nem igazán vannak vágások, vágó képek, nagyon zenék sem. Hogy ne ragozzam túl, mint film nincs túl sok értéke, van még mit tanulni, de legalább próbálkoztok.

    Stéger DávidStéger Dávid5 napja
  • Tiszta Woodstock! Nyilvánvaló, hogy ez a generáció ilyen felfogással és hozzáállással nem fogja (akarja) a Magyarságot megőrízni, fenntartani, és építeni! Agymosott barmok.

    Tamas CzifraTamas Czifra5 napja
    • Amerikában is azért tüntettek, hogy beengedjék a vietnámiakat. Meg bántották a rendőröket...

      Toe CamelToe Camel3 napja
  • Lehet velük egyetérteni vagy nem, számomra az ilyen művész figurák mindig nagyon furák voltak de nekik is meg van az ő kis világuk áldásom rájuk. Mindenesetre bárhogy is alakult ők legalább megpróbáltak kiállni magukért, és ezzel már többet tettek mint a magyarok túlnyomó többsége. Általában a legnagyobb birkák akik szeretik bármilyen összefogás alatt verni a nyálukat, hogy eeeeez nagyon kevés..

    Zoltán ZsolnaiZoltán Zsolnai5 napja
  • Imádom nézni a vergődésetek :D Minden percét élveztem, köszönöm a videót. Ennyi igénytelen alja embert egy kupacban, atyaég.

    István KissIstván Kiss5 napja
  • Én továbbra is csak azt nem értem, hogy egy ilyen modellváltás hogyan hat közvetlenül a hálótervre, a zh-k és a vizsgák értékelésére vagy az állami támogatásra.

    Korom Pál GáborKorom Pál Gábor5 napja
    • ​@Jusztitia Igazsagos ​ miért állítasz valótlan dolgokat? „most azért lázad, hogy az állam ne vonuljon ki az irányításból, hanem továbbra is minden menjen úgy, mint eddig. (…) Az állam ellen lázadni az állami irányításért!” senki, de télleg senki nem azért lázad, hogy minden úgy menjen / maradjon, mint eddig. az állam nem kivonul az irányításból, hanem a hatalom a saját embereit ülteti a nyakukra leválthatatlanul, a korábbi, mindenkori államtól függő irányításhoz képest sokkal több jogkört magának tartva.

      András RáczAndrás Rácz8 órája
    • @András Rácz Tudod, ahogy Fábry anno mondta, hogy megdícsérte egy nő seggét, milyen formás. Mire a nő: "tudod, ebben sok év kemény munkája van". Oktalanul senkit sem neveznek hazáztaln szardarabnak. Azért szerintem sokan megüzdöttek ebben az országban.

      bodzabodzaNapja
    • @András Rácz Figyi. Azért nem mellékes a több évtizedes baloldali kirekesztés a jobboldal irányában. Ez a kiinduló alap. Mindent ennek függvényében értékelj. Ez nem vita tárgya, ezt mindenki tudja, (történelmi) tény.

      bodzabodzaNapja
    • @bodza őszintén leszarom mi volt több mint tíz évvel ezelőtt. azt szeretném, hogy _most_ hagyják élni a művészeket, különösen a fiatalokat, és ne mondják el őket mindenféle hazátlan szardarabnak azok, akik erővel átveszik az egyetemük vezetését.

      András RáczAndrás RáczNapja
    • ​@Katalin Tasi > Szerinted nem lenne jobb, ha a szenátus a szakmai munkával, az oktatással foglalkozna, a kuratórium pedig ebbe nem szólna bele, hanem intézné a gazdasági ügyeket ? de, jobb lenne, ha hagynák a szenátust a szakmai munkával, az oktatással foglalkozni, a kuratórium nem szólna bele ezekbe. az a baj, hogy beleszól, ráadásul rengeteg _szakmai, oktatási_ témában elvették a szenátus jogait. > Több pénzt kap most a felsőoktatás, ez pozitív, nem ? Új kollégiumok épülnek, korszerűsítenek épületeket. ezt hívják zsarolásnak! ugyanis nem általában a felsőoktatás kap több pénzt, hanem _csak_ azok az egyetemek, ahol a hatalom által „örök időkre” létrehozott alapítványok átveszik az irányítást. több vidéki egyetemen is ez történt most (az SZFE-n nem, ott nem dönthettek): az egyetemek „önként” döntöttek a modellváltás mellett, miután értésükre adták, hogy a sok pénz csak akkor érkezik, ha a hatalom emberei tarthatják a kezükben.

      András RáczAndrás RáczNapja
  • 26:40 a lányzó jót mond. Előtte ,utána: ___________________________

    Martina KissMartina Kiss5 napja
  • 1968 flashbacks

    preshpresh5 napja
  • Az biztos ,rá fér az szfe. re a rehabilitáció, minden tekintetben. Szánalmas volt az egész, még egy forradalomra sem képesek. Irányított banda

    Anita NémethAnita Németh5 napja
  • Attól függetlenül, hogy "kinek van igaza", van-e igazság, kiálltak valami mellett, úgy, ahogy legjobbnak látták az adott körülmények között. Cselekedtek. És nem köpködtek, utálkoztak vagy gyújtogattak.

    MrHalilalipapiMrHalilalipapi5 napja
  • Hű de spontán...ja, nem.

    Buda SardiBuda Sardi5 napja
  • Ezt nem lehet nézni! Nézhetetlen... Sz@r... Annyi azért kiderül, mennyire volt spontán és politikamentes...

    bavikibaviki5 napja
    • @Toe Camel "Okos"! Akárcsak a Sz(ar)F(üggőségben szenvedő)E(gyedei)! Tudsz valami értelmeset is mondani? Vagy te is benne voltál (vagy) a buliban? Ha igen, megértem kommented mélységekbe kóválygó értelmét! 🤣

      bavikibavikiNapja
    • @Alice Fodor Semennyire, kedves Alica! Gondolom, ezt te is tudod! Főleg, ha benne voltál a buliban!

      bavikibavikiNapja
    • Gondolom magának se fáj a háta baviki

      Toe CamelToe Camel3 napja
    • Mennyire?

      Alice FodorAlice Fodor3 napja
  • Kedves Misetics és egyébb kultúrmarxisták.Ez most nem sikerült.

    Buda SardiBuda Sardi5 napja
  • "Volt, aki majdnem elszírta magát, láttátok?"

    Flagellator1974Flagellator19746 napja
  • Rettenetesen gyenge.

    WhiteLilies100WhiteLilies1006 napja
  • Buliztak egyet a gyerekek, ennyike volt. Vége a dalnak :)

    Flagellator1974Flagellator19746 napja
  • Végig az az érzésem, hogy ezeket a gyerekeket katasztrofálisan megvezették. Érzik, hogy az a képzés amelyre jelentkeztek fabatkát sem ér. Gondoljunk Págerre, Tolnai Klárira, Sulyok Máriára vagy akár Major Tamásra, de utoljára akár Huszti Péterre akiket kitermelt ez az ország. Hol vannak ilyen kvavlitású emberek a szakmából ? Amikor azonban hozzá akarnak nyúlni a képzéshez, valakik fellázították őket (egy arcot sem látunk közülük) saját érdekeik mentén. eszközül használva ezeket a kölyköket, pedig éppen a képzés és pályájuk egyengetése volna az elemi kötelességük. Először is szinte mindegyik beszéd hibás. Egy profi logopédusnak kellene velük foglalkoznia (emlékszünk Montág Imrére ?). Ehelyett lázadoznak valami ellen amiről fogalmuk sincs hogy javít vagy ront a helyzetükön. Játéknak gondolják amit tesznek, pedig a jövőjük és a pályájuk a tét. Ez az egész egy tragikus történet a gyerekek szempontjából és egy végtelenül visszataszító játszma azok részéről, akik a szájukba adják a gondolataikat.

    Lajos VigLajos Vig6 napja
HUworld